Minden ami nem elefánt

Élt egyszer egy király, aki nagyon szerette a művészeteket, s pártolta is mindegyiket képességei szerint. Udvari szobrásza egy nap faragott egy csodálatos kőelefántot, amelynek csodájára járt az egész birodalom. Eltátotta száját a király is a nagy csodálkozásban, s olthatatlan vágya támadt arra, hogy ő is megtanulja a kőfaragás gyönyörű mesterségét. Megkérte udvari szobrászát, hogy tanítsa meg a kőfaragásra, de főleg arra, hogyan kell ilyen szépséges elefántot készíteni. Meg is állapodtak abban, hogy másnap kora reggel a király ellátogat a mester műhelyébe, ahol a szobrász átadja neki az elefántfaragás ősi titkát. Így is lett. A király egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt, oly nagy izgalommal töltötte el az alkotni vágyás öröme. Már napkeltekor ott kopogtatott a szobrászműhely ajtaján. Az ajtó kisvártatva kitárult, s odabentről a szobrász tekintett kíváncsian kifelé. Látszott rajta, hogy már jónéhány órája talpon van, s keményen dolgozik a következő mesterművén. A terem közepén saját munkája mellett ott ált a hatalmas kőtömb, amelyet a királynak szánt, hogy az kifaraghassa belőle a saját elefántját. A király alig várta, hogy a nagy titok birtokába jusson. Kérve kérte a mestert, hogy tanítsa meg az elefántfaragásra. A szobrász méltóságteljesen, mint aki nagy életigazságot készül átadni, így szólt:

— Kedves királyom! Átadom neked a legnagyobb bölcsességet, amely a szobrászok generációitól öröklődött rám, s amelyet én magam is nap mint nap alkalmazok munkám során. Itt ez a kőtömb, ó, király, neked szántam! Ezen kell megfizetned a tanulópénzt verejtékeddel, tiszta vágyaddal, őszinteségeddel és kitartásoddal. Most tehát a feladatod – és ez a titkok titka is egyben -, hogy faragj le mindent a kőtömbről, ami nem elefánt. Így ha kitartó vagy, és őszintén törekszel, gyönyörű elefántot faragsz majd magad is.

A király először meghökkent a „nagy titok” hallatán, mivel azonban őszinte volt, munkához látott és saját korlátait (büszkeség, hamis ego, lustaság, stb.) feladva megfaragta az elefántot, amely talán még szebb is lett, mint a szobrász alkotása. Mindemellett a munka közben megtalálta önmagát is, mert megértette, hogy a hatalom, a pénz és az alattvalók imádata nem teheti elégedetté az embert, kizárólag az, ha önmaga eredeti értékeit felszínre hozva, csak az igazán fontos dolgok felé fordítja tekintetét.

Így nekünk is meg kell értenünk, mi az, ami „nem elefánt”, ami nem tartozik az igazi  énünkhöz, s mi az, ami ténylegesen mi vagyunk: az örök, tudással és boldogsággal teli halhatatlan lélek.

Hogy tetszett?

Átlag: 0 / 5. db: 0